A CoV szerkesztőgárdájából kiválik a szakállas kolléga, helyette beindul a Tökös-Mákos, mely az olvasók által beküldött leírásokat közli, óriási sikert aratván, hiszen mind többen igyekeznek egymás információ-éhségét kielégíteni. És amint látszik, óriási sikerrel. A CoV 4-dik számára is változás történik, nevezetesen az elmosódott, illusztrációként szerepelt kis fényképek minősége óriásit javult. Közben mi is történt hazánkban? 1990 májusában népszavazást írtak ki, ahol demokratikus körülmények között leváltották az akkori vezetőséget. Öröm töltötte el az emberek szívét, a szabadság érzése járt át mindenkit. Egyre több C64-et hoztak be magánimporton keresztül, a CoV rajongótábora egyre bővült.

Ez persze nem tarthat a végtelenségig, hiszen megjelent júliusban az 576 KByte c. lap, mely szintén C64-es és Amigás játékleírásokkal foglalkozott, de egészen más koncepció alapján. Mintegy aktuális hírújságnak lehetne mondani, mivel a lehető legfrissebb játékokkal foglalkozik, egy-egy régebben megjelent játékról is olvashatunk, de inkább az újdonságok dominálnak. És persze az újság képeinek minősége egészen elképesztő a CoV-hoz képest. Színesek és fekete-fehér képek vegyesen. Balogh Zsolt laptulajdonos nagyon adott a külcsínre, az tény. A lap - bár ugyan azt a műfajt képviseli, mint a CoV -, játékprogramok leírásaiban messze elmarad tőle. Ez abban nyílvánul meg, hogy a 32 oldalra bezsúfolt újdonságok egyikéről sem lehet hosszabb lélegzetű, precíz leírásokat készíteni, ezért olyan szenzáció-hajhász benymást kelt. A bemutatók, leírások szárazak, komoly, precíz, hozzáértő szakgárda benyomását mutatja, ami igaz is, azonban a CoV stílusával képtelen felvenni a kesztyűt. CoVboy ennek "örömére" átveszi az irányítást - most a CoV 9-nél járunk - és innentől kezdve 1-2 oldalt szentel a friss programok nyúlfarknyi ismertetőjének, a többi oldalra viszont az eddigi precíz végigjátszások leírásást még magasabb szintre emelik.

Aki inkább az újdonságokra vágyakozik, az veszi az 576-ot, aki a precíz, korrekt leírásokat kedveli könnyedebb stílusban, az továbbra is a CoV-ot veszi. Aki meg igazán tájékozott akar lenni, az meg mindkettőt járatja. A lapok közti különbségek megmaradnak: nincs Tökös-Mákos, nincs "CoVboy-os" levelezési rovat, helyette a lap design-ja az, ami nyomni próbál a latban. És mint tudjuk, sikerrel. Csak egy példa még a különbségekre: a Lands of Lore: Throne of Chaos c. RPG-t 2 oldalas leírásában nem lehet teljes végigjátszást adni, összehasonlítva a CoV44-dik számában megjelenttel. Ennek ellenére a két újság jól megfér egymás mellett, még jó hosszú ideig, mindannyiunk örömére.

Persze azért konkurrenciában nincs hiány: szintén 1990-ben megjelenik a Computer Mánia című újság. Mivel is foglalkozik? Hát persze! Szintén játékprogramokkal, de nem csak C64-es és Amiga-s, hanem Spectrum-os, Atari-s és IBM PC-n megjelent játékokkal. Ha lehet, még több színes fotóval illusztrált újság, köszönhetően a többfajta géptípusnak, igazán sokszínű újságnak lehet mondani. A megjelenése, nyelvezete olvasmányossá tette az újságot, egy-egy géptípussal rendelkezők információkat, híreket olvashattak az "ellenséges tábor" gépeiről, programjairól. Itt is voltak precíznek tűnő leírások, de korántsem annyi, mint a CoV-ban, de ettől függetlenül biztosan megállta volna a helyét. Azonban nem ez történt: az újság sajos 1991-ben megszűnt, rövidke tündöklése az 5-dik számmal lezárult. Ígéretes újság volt, igazán színes, többplatformos, de úgy látszik, nem volt már helye a piacon, így végérvényesen búcsút kellett inteni neki. Azonban semmi ok az aggodalomra, tudomásom szerint a szerkesztőgárda tagjai más újságoknál próbáltak szerencsét...

 

Előző...
méjn pédzs
Következő